20 éves jubileumát ünnepli a Nemzeti Nyomozó Iroda

A két évtizedes munka elismeréseként a belügyminiszter csapatzászlót adományozott a szervezetnek.
A két évtizedes munka elismeréseként a belügyminiszter csapatzászlót adományozott a szervezetnek.
17 azonosított sértett és 14 gyanúsított a hazai mérlege annak az EMPACT-akciónak, ami az Europol, a Frontex és az Interpol szervezésében valósult meg június elején. Az egyhetes razziát Magyarországon a tavalyihoz hasonlóan a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) koordinálta. A német nyomozókkal közösen egy fiatal nőt futtató családot is sikerült elfogni.
A 41 éves nő tartózkodási helyét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztályának nyomozói derítették fel.
Az NNI az FBI segítségével fogott el egy 35 éves nagytarcsai férfit.
Egy lányokat külföldön futtató nyíregyházi férfi illegális üzletét anyja és öccse is segítette.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya derítette fel annak a 39 éves férfinak a tartózkodási helyét, akit a német hatóságok több bűncselekmény miatt köröztek.
Egy tavaly elfogott, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, 26 éves kábítószer-kereskedő körül egyre jobban szorul a hurok. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) egymás után deríti fel a hozzá köthető ügyeket és a vele kapcsolatban álló dílereket. Legutóbb egy szerb férfi kezén kattant a bilincs.
Otthonában állította elő a forgalomból kivont potencianövelőt és illegális gyógyszerkereskedelmet folytatott az a budapesti patikatulajdonos, akit a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján múlt héten fogott el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). Az ügynek összesen 9 gyanúsítottja van.
Egy fehérgyarmati ortopéd szakorvos, egy szendrői asszisztens, egy rakamazi ügyvezető és egy nyíregyházi üzletkötő is érintett a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalásokban. Ezúttal a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság fogott el több személyt.
Idén is folytatódott az emberkereskedelem elleni nemzetközi rendvédelmi fellépés – újabb EMPACT akciót szerveztek a munkacélú kizsákmányolás felszámolása érdekében.