Közlekedési verseny óvodásoknak - Fotókkal, videóval

Próbatétel elé állították az óvodásokat.
Próbatétel elé állították az óvodásokat.
Miskolcon került rendőrkézre egy európai elfogatóparancs alapján is körözött férfi, aki korábban kiszabott fegyházbüntetésére nem vonult be. A férfi bűncselekményeit a „Fekete Sereg” –néven elhíresült csoport tagjaként követte el.
Késsel a kezében követelte a bevételt az egyik gyulai dohányboltban egy férfi. Miután megkapta a pénzt, elmenekült. A rendőrök egy óra múlva a szomszédos városban fogták el.
Belépésre jelentkező tehervonaton szállított kamionokban bújtak meg a külföldiek.
A Karcagi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal zárta le a lopás vétség miatt indított nyomozást.
A rendőrök egy fiatalembert fogtak el, aki a nagyapjától lopott fejszét és rezsót.
Betörés közben összevágta a kezét, majd elhagyta a lopott pénzt.
A körzeti megbízott 24 óra leforgása alatt azonosította és elfogta azt a két férfit, akik a bőcsi református temetőből eltulajdonítottak két vasból készült állványt.
Jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt ítélet a Szeghalmi Járásbíróságon.
A próbaidős hivatásos és körzeti megbízotti állományt köszöntötte Somogy megye rendőrfőkapitánya.