Mindent vitt, amit az autóban talált
A gyanúsított a kertjében ásta el a lopott holmit.
A gyanúsított a kertjében ásta el a lopott holmit.
Két embert holtan találtak otthonukban.
Garázsok feltörésére specializálódott az a helyi férfi, akit azonosítottak a rendőrök és most előzetes letartóztatásba került.
Műszaki mentés miatt lezárva az M5-ös autópálya külső sávja.
Jelentősen javult a közlekedés a megyében.
A siófoki rendőrök öt embert vettek őrizetbe, akik a megalapozott gyanú szerint több bűncselekményt követtek el.
A debreceni járőrök egy este négy embert kísértek a melegedőbe.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
A Készenléti Rendőrség járőrei elfogták azt a 42 éves férfit, aki egy Gemzse külterületén lévő erdőből fát tulajdonított el.
A személygépjárművel közlekedők átléphetnek Szerbiába.