Legfrissebb híreink

Lezárt ügyek: Három kislányt ütött el az ittas sofőr

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Az autó tulajdonosa úgy engedte át a vezetést barátjának, hogy tudta, a másiknak nincs jogosítványa, és ittas. A sofőr három kislányt ütött el. A rendőrök büntetőeljárások vizsgálatát befejezték.

Nem csak termesztette, árulta is a marihuánát

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

A szentesi rendőrök elfogtak egy helybeli férfit, aki a gyanú szerint marihuánát termesztett, valamint ismerőseinek is értékesített belőle. Kábítószer-kereskedelem miatt kell felelnie.

Elhunyt nőt találtak Salgótarjánban

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A Nórád Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Lezárt akta: Apa és fia jogosítványa is bánta

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök befejezték annak azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, melyet egy 56 éves mőcsényi férfi és 30 éves gyermeke ellen folytattak ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.