Legfrissebb híreink

Lopás miatt keressük őket

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A Dunakeszi Rendőrkapitányság a fényképen látható férfi és nő azonosításhoz kéri az állampolgárok segítségét.

Úgy tűnt, megadta a tartozását

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Több mint kétszázezer forintot kért kölcsön egy körmendi férfi egy idős nőtől, majd elhitette vele, hogy vissza is fizette neki a kölcsönkért összegeket.

Biztonság hete 2025

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Ne legyen kínos a szabályok betartása!

Üzenet a búvároknak

Ausztráliában jogerős ítélet született két norvég búvárral szemben, akik azért repültek 16 ezer kilométert, hogy egy Brazíliából érkező, ciprusi konténerhajó víz alatti részéről leszedjenek 82 kiló kokaint. A szövetségi rendőrség (AFP) üzenetértékűnek tartja a bűnügyet.

Rászorulóknak segítettünk

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Kitelepüléses véradást tartottak a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon, hogy az egyenruhások vérükkel is segíthessenek a bajbajutottakon.

Ráéreztek a sorozattolvajra

Fritsi Lilla és Fölker Áron őrmesterek egy éve szereltek fel a Kiskunlacházai Rendőrőrsre, és járőrként hamar ráéreztek a személyismeretre. Bár a lámpafényfoltos hajnali sötétben nekik háttal volt, és a fejét kapucni takarta, így is felismerték a lopássorozattal gyanúsított S. Dezsőt (24), méghozzá egyszerre.