Legfrissebb híreink

Áramlopás és kábítószer birtoklása

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint áramot lopott egy férfi a szomszédjától Békéscsabán. A rendőrök a gyanúsítottnál tartott házkutatás során kábítószernek minősülő anyagokat foglaltak le.

Három fiú a rablás gyanúsítottja

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást három fiatalkorú ellen.

Lezárt ügyek: bíróság elé állhat a garázda

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte a rendőrség a nyomozást azzal a nővel szemben, aki Miskolc egyik klubjában több vendéggel kezdeményezett verekedést.

Együtt eredményesebben

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrséggel együttműködő társszerveket hívta egyeztetésre a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

Önként jelentkezett

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya eljárást indított segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt F. István 31 éves budapesti lakos ellen.

Elfogadták

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése 2015. március 26-án elfogadta Szabó Zoltán rendőr alezredes beszámolóját.