Besurranó tolvajt vettek őrizetbe a rendőrök Szentesen
Alvó sértett pénztárcáját és tabletjét emelte el egy nő Szentesen.
Alvó sértett pénztárcáját és tabletjét emelte el egy nő Szentesen.
Az elmúlt év főbb célkitűzéseit a soproni rendőri állomány végrehajtotta.
132 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén 2015. március 5-én.
R. Tibort még a bűncselekmény elkövetésének napján elfogták a rendőrök.
A korábbi balesetnél feloldották a forgalomkorlátozást.
Egy autóbusz ütközött szalagkorlátnak.
Végső nyugalomra helyezték Windt Bálint rendőr őrmestert.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki egymás után kétszer is betört egy mezőkövesdi üzletbe.
Bizonyítási kísérlet miatt váltakozva teljes, valamint félpályás útlezárás lesz érvényben.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2015. március 6-án 13 órától 2015. március 8-án 24 óráig a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 91 éves férfi eltűnése kapcsán.
Közlemény a kalocsai halálos baleset ügyében
A szentendrei rendőrök elfogták azt a 47 éves nőt, aki Pomázon árult drogot az ismerőseinek.
A rendőrség nem szólította fel a szervezőket a váci rendezvény befejezésére.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.