Baleset az M3-as autópályán Nyíregyháza közelében

A rendőrség a balesettel érintett szakaszt lezárta, a forgalom a leállósávon, lassan halad.
A rendőrség a balesettel érintett szakaszt lezárta, a forgalom a leállósávon, lassan halad.
Gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették a kaposvári rendőrök a menekülő fiadi trió sofőrjét, valamint mindhármuk ellen szabálysértési eljárás indult.
A Mohácsi Rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást 2014. október 15-én két kiskunfélegyházi lakos ellen.
A rendőrség azt javasolja, ha +220 nemzetközi hívószámmal kezdődő segélykérő üzenetet kap, körültekintően járjon el.
A salgótarjáni rendőrök elfogták a 16 éves fiút.
Egy férfi a megalapozott gyanú szerint a debreceni temetőben a sírokról akarta ellopni a díszeket.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 21 éves baktüttősi férfi ellen, aki veréssel fejezte ki nemtetszését a bírói döntés ellen egy futballmérkőzésen.
A rendőrség kéri a lakosságot, hogy kizárólag ellenőrzött forrásból származó kelkáposztát fogyasszanak.
A marcali rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 26 éves férfit, aki – a kertkaputól a satuig – szinte mindent vitt egy somogyszentpáli lakatlan telekről.
Több alkalommal megszúrta a 41 éves férfit a gyanúsított.