Vadriasztó prizmák a 22-es számú főúton
A vadelütéssel végződő közúti közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében Nógrád megyében is vadriasztó prizmákat helyeztek el a szakemberek.
A vadelütéssel végződő közúti közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében Nógrád megyében is vadriasztó prizmákat helyeztek el a szakemberek.
Drónnal figyelték a szabálytalankodókat Cegléden.
A Készenléti Rendőrség lovasrendőrei is részt vettek a kiállításon.
Volt élettársa e-mail fiókjába és Facebook profiljába lépett be egy férfi, a nő nevében üzeneteket is küldött másoknak. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A mosonmagyaróvári rendőrök két férfival szemben indítottak büntetőeljárást, akik az utcán bántalmazták egymást.
Egy bosnyák állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként a nagykanizsai rendőrök.
A rendőrök 29 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében, akik jogellenesen próbáltak meg bejutni az országba.
A csoport tagjai jogellenesen jutottak be az ország területére.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság járőrei még a dohányboltban elfogták a bűnelkövetőt. A nyomozók kezdeményezik letartóztatását.
Futásnak eredt a 20 éves német férfi, de a járőrök gyorsabbak voltak.