Elismerések Nógrád vármegyében a rendőrség napja alkalmából

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Szent György, a rendőrök védőszentjének ünnepe alkalmából vehettek át jutalmat.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Szent György, a rendőrök védőszentjének ünnepe alkalmából vehettek át jutalmat.
Várjuk a leendő szolgálati kutyák gazdáinak jelentkezését!
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök újabb dílert fogtak el Sajókazán a DELTA Program eredményeként.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakembere két napon két korosztálynak tartott előadást.
Újabb rendőri egységekkel segítjük Bulgária és Szerbia határőrizeti tevékenységét.
Együttműködés a Balatoni Hajózási Zrt. és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság között.
Ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek abban a balesetben, ami tavaly ősszel történt a 44-es főút elkerülő szakaszán. Egy tehergépkocsi vezetője áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy személyautóval. A balesetet okozó férfi korábban egy fesztiválon szórakozott, és sok alkoholt fogyasztott. A körülményekre nem emlékszik, de azt elmondta, hogy úgy tervezte, a fesztivál után nem fog vezetni. A rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket befejezte, és az iratokat továbbította az ügyészségre.
Hét óra alatt 47 szabályszegőt mértek be a rendőrök.
A rendőrség napja alkalmából több munkatársunk részesült elismerésben.