Lezárt ügyek: Bűn és bűnhődés három nap alatt
Miután a rendőrök elfogták, már a harmadik napon bíróság elé állhatott az a férfi, aki a sértett kezéből eltulajdonított egy telefont.
Miután a rendőrök elfogták, már a harmadik napon bíróság elé állhatott az a férfi, aki a sértett kezéből eltulajdonított egy telefont.
Lezárult a nyomozás, a rendőrség bíróság elé állítást javasol.
Véget ért a nyomozás a répáspusztai betörő ellen.
A külföldi gépkocsi vezetője kerékpárossal ütközött és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Polgárőrökkel közösen fogta el a helyi körzeti megbízott azt a fiatalembert, aki a gyanú szerint Vámosszabadi községben az elmúlt időszakban több házba is betört, majd különböző értékeket tulajdonított el.
A neszmélyi körzeti megbízott azonosította a tetteseket.
A rendőrök befejezték a szemlét a 48. számú főúton történt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Debrecen-Haláp mellett a 48. számú főúton. A forgalom félpályás útlezárás mellett halad az érintett útszakaszon.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a két fiatalkorúval szemben akik horgászbotokat loptak el.
A Mezőtúri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Gáspár mezőtúri lakos ellen.