Legfrissebb híreink

Őrizetben a kerékpártolvaj

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Segített a pár héttel ezelőtt történt nyilvántartásba vétel. A rendőrök az akkor készített fénykép és felírt alvázszám alapján azonosították az eltűnt kétkerekűt.

Öltözőszekrényeket törtek fel

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összesen 12 szekrényt feszítettek fel az erre szakosodott bűnözők Kecskemét egyik uszodájában.

Bíróság elé állítják a gyerek támadóját

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásban várta az eljárás befejezését a 11 éves gyermek kifosztója. Ügyében hamarosan ítélet születhet.

Fokozott ellenőrzés Mindszenten

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el Mindszent közigazgatási területére.

Napokban történt

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újabb migránsokat állítottak elő a rendőrök.

Elhitte, hogy a lány 13 éves, ezért fizetett

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megfoghatta a nemi szervét egy lánynak, akiről utólag azt állították, hogy még gyermekkorú. Százezreket zsaroltak ki tőle.