Legfrissebb híreink

Nem volt ittas sofőr az okozók között

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tavasszal is kiemelt figyelmet fordítanak az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére. De minden évszakban fontos intelem a közlekedőknek, hogy soha ne üljenek ittasan a volán mögé és tartsák be a KRESZ szabályait.

Lecserélte a rendszámot

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 33 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a szécsényi rendőrök.

Önkormányzati beszámoló Csornán

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csornai Rendőrkapitányság vezetője, dr. Erdős István rendőr ezredes számolt be a rendőrkapitányság elmúlt évi eredményeiről a helyi önkormányzat képviselő-testülete előtt.

Zavartalanul halad a forgalom

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejeződött a helyszínelés az M86-os autóúton, Vas megyében.

Befutott az erdőbe a rendőrök elől

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások percek alatt elfogtak egy 42 éves férfit, aki ittasan vezetett és súlyos balesetet okozott.

Szalagkorlátnak ütközött

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Teljes útlezárásra kell számítaniuk a közlekedőknek az M86-os autóúton, Vas megyében.