TISPOL – Utasokat szállítottak hibás fékrendszerrel

A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrizte.
A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrizte.
A bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi elővezetését a Büntetés- végrehajtás Országos Parancsnoksága is elrendelte, mivel a korábban jogerősen kiszabott szabadságvesztését nem kezdte meg.
Négy jármű ütközött össze, egy személy életét vesztette.
A gyanú szerint elvette egy 12 éves fiú mobiltelefonját.
A forgalom ismét zavartalanul halad Nagykanizsán, ahol két személy könnyen sérült egy balesetben.
A megfélemlített sértett összesen 60 millió forintot adott át a gyanúsítottnak. A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a férfival szemben.
A zuglói körzeti megbízottak tíz perc alatt elfogták azt a férfit, aki késsel akart kirabolni egy dohányboltot.
A tiszakécskei rendőrök 40 perc alatt beazonosították és elfogták a kiskunfélegyházi gyanúsítottakat.
A rendőrök három napon át ellenőrizték a tehergépjárműveket és autóbuszokat Heves megyében is.
Elrendelték előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki kirabolt egy Nemzeti Dohányboltot Karcagon.