Látta az esetet?
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Győr-Moson-Sopron vármegye közútjain az elmúlt időszakban több olyan személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyek bekövetkezése után az okozó a helyszínt megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta, és ezzel bűncselekményt valósított meg.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy nő azonosításában, aki falfirkát helyezett el egy étterem falán.
A rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye közigazgatási területén végeznek fokozott ellenőrzést 2026. április 11-én.
A Mazóviai vajdaság rendőrségének illetékességi területén kezdte meg közszolgálatát az a 450 lóerős Ford Mustang GT, amely fél évvel ezelőtt került magántulajdonból a lengyel rendőrség gépparkjába. Súlyosan ittas tulajdonosa tavaly áprilisban hajtott árokba az akkor még tűzpiros sportkocsival.
A ferencvárosi rendőrök két férfit gyanúsítanak a kerületben elkövetett betörésekkel.
Két férfit vettek őrizetbe a Bács-Kiskun vármegyei nyomozók.
Merkl Belián törzsőrmester, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozója ránézett egy térfigyelő felvételére, és megoldott egy helyi bűnügyet: három embert fosztott ki a perkátai L. J. (57) és fia, L. M. (18). Ismerte őket, nemrég hasonló bűncselekmény miatt kerültek a látókörébe, de ebben a történetben még van két csattanó.
A Záhonyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.
Két kábítószer-terjesztő bűnbandát is felszámoltak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai. A rendőrök 16 embert állítottak elő.