Feladta magát a késelő (VIDEÓVAL FRISSÍTVE)

Volt feleségét és annak barátját sebesítette meg egy férfi kedden reggel a XVI. kerületben, majd autóval elmenekült. Az elkövető után a rendőrök hajtóvadászatot indítottak, a férfi önként feladta magát.

A Győri Rendőrkapitányság két helyi férfi ellen indított büntetőeljárást.
A budapesti rendőrök két napon belül elfogták a férfit, aki egy fővárosi kórház felgyújtásával fenyegetőzött.
A határátkelőhelyeken a ki-és beléptetés egyaránt folyamatos.
Egy sniccerrel próbált egérutat nyerni magának a kiskunhalasi férfi.
A megalapozott gyanú szerint elsőbbség meg nem adása miatt történt a karambol.
Budapest kerületeiben portyázott az elkövető; a gyanú szerint több milliós kárt okozott.
„A VÁROSÉRT – Közösségi Elismerésben” részesültek. Áldozatos munkájukkal, támogatásukkal segítették Nyíradony városát.
A BRFK és a társszervek hétfőn 50 menekültet fogadtak a fővárosban.
Az angyalföldi járőrök elfogták és előállították a sofőrt.