Embercsempészt fogtak el a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök

Két illegális migránst szállított autójában egy szír sofőr.
Két illegális migránst szállított autójában egy szír sofőr.
Két szír állampolgár illegális migránsokat akart jogellenesen Ausztriába szállítani. A 8-as számú főúton a Veszprém megyei rendőrök elfogták őket.
A sárvári rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát és bíróság elé állítást javasolnak a garázda férfival szemben.
A nyomozók két férfival szemben indítottak eljárást, akiknél jelentős mennyiségű kábítószer volt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az egyik férfit őrizetbe vették.
Egy budapesti férfi balesetet okozott a 71-es számú főúton indokolatlan fékezésével, a balatonfüredi rendőrök közúti veszélyeztetés miatt gyanúsítottként kihallgatták.
Mindkét gyanúsított bűnügyi őrizetben van.
Tizenkét hónapra eltiltotta a rendőrség a járművezetéstől azt a sofőrt, akit Alsóvadászon szűrtek ki a forgalomból a rendőrök. A sofőr négy szabálytalansággal is veszélyeztette a gyermekei és a közlekedés biztonságát.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot a 33 éves helyi lakossal szemben.
A nyomozók lopás miatt gyanúsítottként kihallgattak egy 53 éves várpalotai lakost.
A járművezető nő nem csak ittasan ült a volán mögé, de gyermekét is így akarta óvodába vinni. A debreceni rendőrök elfogták.