Vádemelés a tolvajok ellen
A győri trió székesfehérvári bevásárlóközpontokból lopott. A rendőrök befejezték az ügyükben folytatott nyomozást és most vádemelést javasolnak ellenük.
A győri trió székesfehérvári bevásárlóközpontokból lopott. A rendőrök befejezték az ügyükben folytatott nyomozást és most vádemelést javasolnak ellenük.
Elfogták a rendőrök azt a rákóczifalvai lakost, aki egy órán belül több jogsértést is elkövetett Törökszentmiklóson.
A közúti forgalomban résztvevők a 2014. május 16. és május 18. közötti hétvégén az alábbi közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak.
Forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők.
A nyomozást befejezve bíróság elé állítást javasol a rendőrség.
A frissen lezárt nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak az előállított kábítószert maguk is fogyasztották.
Megtalálták és visszaadták a hódmezővásárhelyi rendőrök a súlyos beteg kislány kerékpárját.
18 külföldi utazott a raktérben. Az embercsempész társait is elfogták a rendőrök.
Rendkívüli esemény nélkül, nyugodtan telt az éjszaka Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Útlezárások az időjárási viszonyokkal összefüggésben.