Legfrissebb híreink

Több embert mentettek meg a kihűléstől

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök és polgárőrök segítettek az átfázott, magatehetetlen embereken.

Közveszélyt okozott

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi egy győri társasház alagsorában melegedett. A cigarettáját a padlón eloltotta, majd elaludt. A férfi mellett lévő papírhalom lángra kapott.

Rokona fosztotta ki

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mátészalkai rendőrök most fogták el a szeptemberben történt bűncselekmény gyanúsítottját.

Bolti lopás és új pszichoaktív anyaggal visszaélés

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopáson tetten ért társaságot állítottak elő a rendőrök Békéscsabán. Az egyik fiatalnál növényi őrleményt találtak, melyből az eddigi információk szerint másoknak is adott.

TISPOL ellenőrzés Zala megye útjain

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök az alkohol - és a kábítószer fogyasztást ellenőrzik az autóvezetőknél.

Tetten érték a fatolvajokat

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két férfi személygépkocsival szállította a lopott fát.

Tegnap elfogták , holnap bíróság elé áll

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nikon a nyomkövető kutya mintegy 3 kilométeren keresztül követte a nyomokat. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a betörőt.

Díjkitűzés - 100 ezer forint nyomravezetői díj

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

Elismerés a putnoki rendőröknek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrs illetékességi területén működő agráripari cég vezetője köszönetét és elismerését fejezte ki a terménylopások megelőzésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendőrök munkájáért.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.