Körözték, elfogták, ismét drog volt nála

A győri járőrök egy 39 éves körözött férfit fogtak el, aki ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt van folyamatban a büntetőeljárás.
A győri járőrök egy 39 éves körözött férfit fogtak el, aki ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt van folyamatban a büntetőeljárás.
A zsámbéki rendőrök elfogták azt a 44 éves férfit, aki a gyanú szerint betört egy helyi sörözőbe, jól leitta magát, amiben értéket látott zsebre vágta és távozott.
Az elmúlt napokban az egyenruhások a gyorshajtók kiszűrésére fokozott ellenőrzést tartottak Kisteleken és vonzáskörzetében.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök befejezték a 31 éves román állampolgár ellen indított ügy vizsgálatát.
Az áldozatvédelem területén nyújtott kiemelkedő munkájáért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa rangos elismerést vehetett át az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
A dabasi rendőrök befejezték annak a nőnek és férfinak az ügyét, akik a gyanú szerint átvert áldozataiknak több százezer forintos kárt okoztak.
A bátonyterenyei nyomozók előállították az 54 éves férfit, aki az ismerőse bankkártyájának felhasználásával vásárolt és kötött fogadásokat.
A salgótarjáni rendőrök várják az állampolgárok segítségét!
Így kezdte beismerő vallomását az informatikus, akit az erzsébetvárosi rendőrök azzal gyanúsítanak, hogy több mint száz számítógépet lopott el munkahelyéről.
Büntetőeljárás indult egy román állampolgár ellen, aki nyolc embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.