Határrendészeti összesítő Bács-Kiskun megyéből
A rendőrök nyolc határsértőt tartóztattak fel az elmúlt 12 órában.
A rendőrök nyolc határsértőt tartóztattak fel az elmúlt 12 órában.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított háztartási dolgokat és szerszámokat vitt magával.
A székesfehérvári rendőrök vádemelést javasolnak azzal a férfival szemben, aki Börgöndnél a repülőgépet olyan alacsonyan irányította, hogy azzal villanyoszlopnak ütközött.
A megalapozott gyanú szerint egy miskolci boltban dolgozó férfi a szüleivel összejátszva tulajdonított el különböző termékeket az üzletből. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a bosnyák embercsempésznek, akit az M6-os autópályán, a Dunaszentgyörgyi pihenőben fogtak el a rendőrök.
Az egyik elkövetőt őrizetbe is vették.
Békés megyei rendőröket díjazott a Magyar Autóklub Békéscsabán.
Több évtizedes, eredményes szolgálat után vonul nyugdíj előtti rendelkezési állományba a korábbi kapitányságvezető, Szappan Csaba rendőr alezredes, akinek feladatait Regdon László rendőr ezredes, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság eddigi vezetője veszi át.
A gépkocsikat dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át Salgótarjánban.
Öten szenvedtek súlyos sérüléseket abban a balesetben, amit egy 20 éves férfi okozott a 42-es számú főúton. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.