Vagyonbiztosítás céljából intézkedtek Pécsett

A rendőrök két járművet, ékszert és készpénzt is lefoglaltak.
A rendőrök két járművet, ékszert és készpénzt is lefoglaltak.
A gyanú szerint késsel fenyegettek meg egy nőt, és elvitték a nyakláncait.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti járőrei a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság rendőreivel közösen ellenőrzik a 74-es számú főúton közlekedőket.
A férfiak nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon. A rendőrök előállították őket.
A megalapozott gyanú szerint több kilogramm fagyasztott terméket, cigarettát és táblagépet lopott el egy jászladányi házból.
A nyomozók kamerafelvétel alapján azonosították az abádszalóki férfit, akit gyanúsítottként kihallgattak.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte a 30 éves pétfürdői lakos ügyében folytatott vizsgálatot.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát.
A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vették a tetten ért helybélit.
A balatonalmádi rendőrök otthonában igazoltatták a 49 éves balatonfüredi férfit, és megtalálták nála a lopott áramfejlesztőt.