Engedély nélkül és kábítószer hatása alatt vitte el az autót a férfi, a rendőrök elfogták

Az Ajkai Rendőrkapitányság befejezte egy 26 éves dabronyi lakos ügyében folytatott vizsgálatot.
Az Ajkai Rendőrkapitányság befejezte egy 26 éves dabronyi lakos ügyében folytatott vizsgálatot.
Két nógrádmegyeri férfit gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.
A kutatást polgárőrök, keresőkutyák és hőkamerák segítették. A bejelentéstől számított három órán belül megtalálták az eltűnt drávapalkonyai férfit.
A bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható két férfivel szemben befejezték az ügy vizsgálatát.
Orvosokat és mentősöket fenyegetett meg egy 45 éves szegedi férfi.
A szekszárdi nyomozók egy 21 éves nőt és egy 27 éves férfit fogtak el.
Az encsi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a gyanúsítottal szemben, aki autójával figyelmetlenül kezdett egy elhullott rókatetem kikerülésébe, amivel súlyos balesetet okozott.
Ököritófülpösön tört be egy házba a helybeli nő.
A baktalórántházai dílert bűnügyi őrizetbe vették.
A sofőr figyelmetlensége vezetett balesethez Debrecen közelében, a 33-as számú főúton.