„Időzített bombát” szűrtek ki a rendőrök Mezőcsáton
Nem lehetett kommunikálni azzal az ittas sofőrrel, akit a rendőrök Mezőcsáton szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még baleset okozhatott volna.
Nem lehetett kommunikálni azzal az ittas sofőrrel, akit a rendőrök Mezőcsáton szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még baleset okozhatott volna.
Két másik jármű hatósági jelzését szerelte fel autójára.
Megnövekedett a határátlépés és a várakozás ideje a román határszakaszon, emiatt a személygépjárművek forgalmának terelésére kell számítani a 42-es számú főúton Hajdú-Bihar megyében.
Az egyenruhások gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki személyautójával elütött egy gyalogost Debrecenben.
A 34 éves nő jogosulatlanul megszerzett bankkártyával akart fizetni egy salgótarjáni boltban.
Helyi lakos tört be Jobbágyiban egy családi házba.
A kisbéri rendőrök szabálysértési és büntetőeljárást is kezdeményeztek egy ászári férfi ellen.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal fejezte be az ügy vizsgálatát.
Már a Youtube csatornán is elérhetőek a videók.
Budakeszi járőrök állták útját a menekülő betörőknek a fővárosban.