Legfrissebb híreink

Telefont lopott

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök keresik azt a férfit, aki egy nő kezéből lopta el a mobiltelefont.

A javaslat: vádemelés

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az új koronavírussal kapcsolatban terjesztett rémhírt egy abonyi fiatalember.

Figyelmetlen volt, halálos balesetet okozott

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személygépkocsi ütött el egy gyalogost Nagyszénáson. Az autó vezetője későn vette észre az út szélén álló férfit, ezért történt a baleset. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Behajtott a vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vásárosnaményi rendőrök várják az ismeretlen gépjármű vezetőjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről, illetve a bűncselekményt elkövető személyről, vagy az általa vezetett gépjárműről bármilyen információval rendelkeznek.

Őrizetben a mezőzombori betörő

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogásáig több mezőzombori portára is betört az a helyi férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

Tetten érték a tolvajt a járőrök

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai nyomozók egy nap alatt befejezték a tegnap elfogott férfi ügyében a nyomozást. Vele szemben bíróság elé állítást javasolnak.