Nem válogatott

A hódmezővásárhelyi rendőrök őrizetbe vették azt a helybeli férfit, aki többek között készpénzt, élelmiszert, illetőleg használati tárgyakat tulajdonított el városszerte. Kifosztás és lopás miatt kell felelnie.
A hódmezővásárhelyi rendőrök őrizetbe vették azt a helybeli férfit, aki többek között készpénzt, élelmiszert, illetőleg használati tárgyakat tulajdonított el városszerte. Kifosztás és lopás miatt kell felelnie.
Nemzeti Ünnepünk, október 23-a alkalmából bátorsága és kiemelkedő helytállása miatt kettő, a Celldömölki Rendőrkapitányság állományába tartozó munkatársunk elismerésben részesült.
A fokozott rendőri jelenlét a tehergépjárművek és az autóbuszok ellenőrzésére irányult.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói három héten belül befejezték az ügy vizsgálatát.
A nyírábrányi rendőrök elfogták azt a sofőrt, akinek gépkocsiján hamis hatósági jelzés volt.
A budapesti rendőrök egy órán belül elfogták a négyfős társaság három tagját, negyedik társukat pedig délután, zuglói lakásából állították elő.
A vajszlói férfi gépkocsijában, illetve a lakásán megtartott kutatás során több mint 3 kilogramm kábítószert találtak a rendőrök.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A hajdúszoboszlói rendőrök befejezték a nyomozást.
A román férfi a gyanú szerint 15 évvel ezelőtt többször megszúrta vitapartnerét; Németországban fogták el, a budapesti nyomozók a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ együttműködésével vették át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.