Legfrissebb híreink

Nyolc határsértő Csongrád megyében

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba nyolc migráns Szegednél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

12 percen belül elfogták

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A 42 éves férfi előbb összeveszett egy boltossal, majd késsel hadonászott. A terézvárosi rendőrök előállították.

Augusztus 20-a alkalmából elismeréseket kaptak a rendőrök

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Dr. Terdik Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya „Budapestért emlékplakett” díjjal, valamint díszkarddal köszönte meg dr. Pető Györgynek, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság igazgatójának a közös munkát.

Vagonban megbújva

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hét migráns egy tehervonaton próbált meg jogellenesen bejutni az országba Kelebiánál.

Koszorúzás a Bartal-szobornál

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna megye közútjain közlekedési balesetben elhunytakra emlékeztek.

Belehalt sérüléseibe

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Belehalt sérüléseibe az a 10 hónapos kislány, akit édesanyja bántalmazott Kunmadarason. A nőt őrizetbe vette a rendőrség.

Kitartottság

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Prostitúcióból származó jövedelemből tartatta ki magát egy enyingi pár.

Egy órán belül megtalálták

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy órán belül megtalálták azt a 78 éves, sajószögedi férfit, aki otthonából eltávozott, majd eltévedt.