Letörte a csapórudat, majd elhajtott

A rendőrök hamar azonosították a feltételezett elkövetőt Hajdúböszörményben.
A rendőrök hamar azonosították a feltételezett elkövetőt Hajdúböszörményben.
A dunakeszi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 06010/3551/2015. bűnügyi számú ügyben tett díjkitűzését.
Több mint 309 ezer utazó használta a hétvégén a Csongrád megyei határátkelőhelyeket, akik csaknem 101 ezer járművel lépték át az országhatárt. A várakozási idő Röszkén és Csanádpalotán is elérte a három órát, volt időszak amikor előbbin négy órás sor alakult ki.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Szombaton ért véget a rendezvény Bánkon, ahol a szórakozni vágyók biztonságára a rendőrök ügyeltek.
A rendőrök az illegális migránsokat az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.
A hétvégén Tolna megyében ketten súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek meg közúti közlekedési balesetekben.
A dunaújvárosi rendőrök befejezték a kábítószer birtoklása miatt egy 23 éves és egy 19 éves helyi lakossal szemben folytatott ügy vizsgálatát.
A budapesti rendőrök egy szerb férfit fogtak el, akinél közel negyvenmillió forint értékű kábítószert és fegyvert is találtak.