Letartóztatták
Az illetékes bíróság letartóztatta azt a 61 éves férfit, akit a Pest megyei nyomozók az Inárcson elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.
Az illetékes bíróság letartóztatta azt a 61 éves férfit, akit a Pest megyei nyomozók az Inárcson elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.
Az ünnepélyes átadásra 2018. július 13-án került sor.
A barabási rendőrök elfogták a menekülni próbáló férfit.
Egy ózdi tűzesetben, szolgálaton kívüli rendőr akadályozta meg, hogy nagyobb tragédia történjen. A lángoló ház főépületében egy házaspár, hét kiskorú gyermekével aludt.
A helyi körzeti megbízott azonosította, a bicskei rendőrök pedig elfogták a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét, egy 20 éves férfit.
A rendőrség elfogta.
A 2018. július 13. és 2018. július 15. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A nyári idegenforgalmi időszakra tekintettel hosszított nyitvatartással dolgozik a Röszke Közúti Határátkelőhely.
A rendőrök Ózdon fogták el azokat a férfiakat, akik a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagot szereztek meg és adtak tovább vásárlóiknak.
Ittasan vezetett, majd a vérvétel során megrúgta az orvost egy 64 éves gutorföldi asszony. A rendőrök elfogták.
Több Csongrád-Csanád vármegyei szupermarketből lopott egy háromfős társaság. Az ügyben lezárult a nyomozás.
Szögekkel és csavarokkal teli deszkát tett a gyanúsított egy vasúti átjáróba. A tiszafüredi rendőrök elfogták.
A gyöngyösi nyomozók két halmajugrai lakost gyanúsítanak.
A határokon átlépő bűnözés elleni eredményes fellépés érdekében közös gyakorlatot tartott a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Nyitrai Kerületi Rendőr Igazgatóság Párkányi Körzeti Rendőrség május 15-én.
Motoros rendőrök és egy szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az online bűncselekmények megelőzését, felderítését célzó Mátrix Projektben a Békés vármegyei kibernyomozók egy férfi és négy nő ellen indítottak büntetőeljárást, mert csalással szerzett pénzt utalgattak. Volt, akinek John Travolta néven mutatkozott be az az idegen, akinek a kéréseit teljesítette.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Több mint egy tucat bűncselekményt elkövetett egy 24 éves kecskeméti férfi, akit korábban már őrizetbe vettek, de ismét bűnözött és ezúttal sem úszta meg a felelősségre vonást.
Nagy nyereség reményében se adjuk ki ismeretleneknek a személyes és a banki adatainkat, ne telepítsünk távoli elérést biztosító programokat az eszközeinkre!