Konferencia az új eljárásjogi törvényekről

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei is részt vettek az előadás-sorozaton.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei is részt vettek az előadás-sorozaton.
Tompánál öt külföldi férfi egy jármű rakterében elbújva, jogellenesen próbált bejutni Magyarország területére.
Egy gyertya okozta a tüzet.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A terézvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A veszprémi nyomozók felderítették a Dunántúl több megyéjére is kiterjedt bűncselekmény-sorozatot.
Kifosztás bűntett miatt folytattak eljárást egy 48 éves férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A ceglédi rendőrök egy héten belül két akciót is szerveztek körözött személyek felkutatása és elfogása érdekében.
A kaposvári rendőrök eljárást indítottak egy ráksi lakossal szemben.
A székesfehérvári rendőrök három órán belül elfogták az elkövetőt.