Kerékpárossal ütközött

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrök elfogták azt a 33 éves felsődobszai férfit, aki ittas állapotban elvitte munkáltatója gépjárművét annak beleegyezése nélkül.
A tatabányai rendőrök elfogták a 38, valamint az 54 éves támadókat.
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói elfogták azt a férfit, aki egy hónapon belül három házba tört be.
Nekigurult autójával a hejőbábai helységnévtáblának egy sofőr. Ezen túl még négy ittas sofőr okozott közúti közlekedési balesetet Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain az év negyvennegyedik hetében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.
Egy 30 éves férfi halt meg a Kunszentmiklós külterületén történt balesetben.
A résztvevők a program keretében megismerkedhettek a rendőrség szervezeti felépítésével, feladataival és vezetésének rendjével.
A tanácskozásokon a járások polgármesterei, az önkormányzatok, intézmények képviselői, valamint a rendőrség és a társszervek delegáltjai vettek részt.
A terézvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A dabasi rendőrök egy 67 éves gyáli férfit hallgattak ki gyanúsítottként.