Legfrissebb híreink

Négy férfit találtak egy kamionban

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tompánál négy illegális migráns próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország területére.

Járművezetés ittas állapotban

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Késő volt a megbánás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók elfogták azt a férfi, aki életveszélyes sérülést okozott annak az ismerősének, akiről tévesen azt feltételezte, hogy ellopta táskáját.

Pozitív lett a drogtesztje

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök egy férfival szemben indítottak nyomozást kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Táblát dobált

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszakécskei rendőrök kamerafelvétel alapján azonosították be egy bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, ügyében néhány nap alatt befejezték a vizsgálatot. A férfi közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetéséért felelhet.

Ittasan akart belépni

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pozitív értéket mutatott az alkoholszonda a litván sofőrrel szemben az ártándi határátkelőhelyen.

Csípőfogóval ment vásárolni

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát egy algyői férfival szemben, aki okosórát lopott egy szegedi áruházból.