Ittasan vezettek
A Várpalotai Rendőrkapitányság a napokban két ittas sofőr ügyében fejezte be a vizsgálatot.
A Várpalotai Rendőrkapitányság a napokban két ittas sofőr ügyében fejezte be a vizsgálatot.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Tompánál három külföldi férfi egy jármű rakterében elbújva, jogellenesen próbált bejutni Magyarország területére.
A rendőrök Miskolcon fogták el azokat a férfiakat, akik a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagot szereztek meg és adtak tovább vásárlóiknak.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott nemzetközi konferencián 21 ország képviselői cseréltek tapasztalatot.
A kecskeméti akció alosztály rendőrei tetten érték azt a férfit, aki éppen egy erdőben eldugott kábítószer-ültetvényt szüretelt.
A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást a gyanúsítottakkal szemben.
Ravazdon mérték össze tudásukat a rendőrök.
A Ceglédi Rendőrkapitányság rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 20 éves és egy 31 éves férfi ellen.
A ceglédi rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a körözés hatálya alatt álló férfit, aki 2018. október 17-én reggel Cegléden egy idős hölgytől elrabolta a táskáját.