Halálos vonatgázolás
Balatonalmádi belterületén személyvonat ütött el egy gyalogost.
Balatonalmádi belterületén személyvonat ütött el egy gyalogost.
A mai napra befejeződtek a jelentős területlezárásokkal és forgalomkorlátozásokkal járó delegációs mozgások Budapesten, amelyek megnehezítették a fővárosi közlekedést.
Hétfőn tűnt el bordányi otthonából egy 18 éves fiatal. A rendőrök kedden kora délután találták meg Szegeden.
A hatéves kislány Csehországból tűnt el.
A gyanú szerint egy bátyai férfi rabolta ki a 92 éves sértettet.
A rendőrök rövid időn belül elfogták a rablás gyanúsítottjait.
A zuglói rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette azt az 56 éves szentpéterszegi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint több késszúrással megölte feleségét.
Két fiatal egy üveg whiskyt próbált ellopni egy gyöngyösi üzletből, rablás lett belőle.
A Gödöllői Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát, amelynek során három turai férfit hallgattak ki gyanúsítottként.