Elismerések a Rendőrség napja alkalmából

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság számos munkatársa vehetett át elismerést Szent György, a rendőrök védőszentjének ünnepe alkalmából.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság számos munkatársa vehetett át elismerést Szent György, a rendőrök védőszentjének ünnepe alkalmából.
A német hatóság a személygépkocsi lefoglalását kérte.
Az egyik zalaegerszegi általános iskola diákjai tettek látogatást a rendőségen.
Az egri nyomozók két szlovák férfit gyanúsítanak egy egri műszaki áruház feltörésével.
Meghúzták az autóját, ezzel hívta fel a rendőrséget egy férfi Békéscsabán. A közlekedésiek azonban kiderítették, hogy nem neki okoztak kárt, hanem éppen ellenkezőleg, ő ment neki egy másik kocsinak.
A Salgótarjánban megtartott rendezvényre több száz érdeklődő látogatott ki a délelőtt folyamán.
Több ingatlanból és építkezésről is lopott egy férfi Szegeden. A rendőrök őrizetbe vették.
A Lajosmizsei Rendőrőrs idegenrendészeti akciót hajtott végre a társszervek munkatársaival Lajosmizse és Kerekegyháza területén. A cél az illegális migrációval és a hozzá kapcsolódó jogellenes cselekményekkel szembeni fellépés, valamint az emberkereskedelem elleni küzdelemhez szükséges információk felderítése és gyűjtése volt.
Egy férfi úgy gondolta, hogy vezetői engedély nélkül, más autójával megy haza Debrecenből. Nem volt jó ötlet, a rendőrök őrizetbe vették.
A közlekedési lámpa jelzéseinek a figyelmen kívül hagyása Nógrád vármegyében is a legsúlyosabb szabályszegések közé tartozik, amelynek következménye tragikus is lehet.