Hirdetésben bukkant rá

Már az interneten árulták azt a lopott kerékpárt, amit a kecskeméti nyomozók és a közrendvédelmi osztály munkatársai – összehangolt munkával – egy nap alatt megtaláltak, majd visszaszállították Inárcsról a tulajdonosának.

Egy moldáv férfit körözés miatt, egy román állampolgárt pedig hamis vezetői engedély miatt állítottak elő a rendőrök.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Pár órán belül elfogták a kecskeméti rendőrök azt a nagykőrösi férfit, aki ismerősére támadt.
Borbély Gyula főtörzszászlós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi technikai csoport parancsnoka egy kései bírósági ítélet miatt egyszerre csalódott és elégedett, azon viszont meglepődött, hogy egy közelmúltbéli nyíregyházi gyilkosság nyomkeresési bravúrjáért magas szakmai kitüntetésben részesült.
Harkányban mérték össze tudásukat a baranyai rendőrök.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A gyöngyösi rendőrök rövid időn belül azonosították a rablással gyanúsítható trió tagjait.
Nyomozás indult annak a férfinak az ügyében, aki pár óra leforgása alatt több alkalommal is lopott Hódmezővásárhelyen.
A vásárosnaményi rendőrök a lakosság segítségét kéri.