Országos informatikai probléma a határátkelőhelyeken
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Több pécsi üzletbe is betört egy férfi, és eddig nyolc esetet tudtak hozzá kötni a nyomozók.
Már a 90-es évek elején részt vett a kambodzsai rendőri misszióban, azóta pedig további nyolcban, közel 15 éves külszolgálati idővel. Kulcsár Attila alezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) külszolgálati és béketámogató osztály kiemelt főelőadója kollégái szerint egy ikon a missziósok szemében.
Világítás, rendszám és jogsi nélkül, ittasan közlekedett.
A rendőrök elfogtak három nőt és három férfit Ózdon, akik a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagot árultak Borsodnádasdon, Járdánházán, Arlón, Ózdon és Csernelyen több helyi fiatalnak.
Bolti lopás után menekült el egy pár, és a férfi egy késsel fenyegette meg üldözőit. A jászapáti rendőrök bilincse igen hamar kattant az élettársak kezén.
Balesetet okozott egy sofőr Szentesen, aztán segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyében.
A budapesti rendőrök 2023 októberében 64 alkalommal tartottak ellenőrzést a főváros útjain a balesetek, az illegális gyorsulások, „driftelések” és engedély nélküli jármű-átalakítások megelőzése, megszakítása és szankcionálása céljából. Összesen 815 gyorshajtó akadt fenn a rostán.
Biztos receptet nem, inkább csak támpontokat lehet adni. Hiszen ezernyi apró mozaikból kell másodpercek alatt összerakni az előzményeket, amelyek a biztos megoldást segítenék, de erre nincs idő, amikor valaki el akarja dobja az életét. Tóth Béla zászlós és Olajos Máté törzsőrmester mégis sikerrel járt: életet mentettek.
A kiskunhalasi baleset során az idős gyalogos több métert repült.