Finn módszerrel ellenőriztek Nyíregyházán

A rendőrök közel 455 járművezetőt ellenőriztek, közülük egy bizonyult ittasnak.
A rendőrök közel 455 járművezetőt ellenőriztek, közülük egy bizonyult ittasnak.
Körözött személygépkocsit foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen.
Ne kockáztassanak! Soha ne üljenek volán mögé, ha alkoholt fogyasztottak!
Kilenc migránst fogtak el, három túlsúlyos járműszerelvény vezetőjével és egy körzött férfival szemben intézkedtek a határrendészek.
Történész szeretett volna lenni Horváth János ny. főtörzsőrmester. Aztán úgy hozta a sors, hogy gépésztechnikus, a sorkatonaság után rendőr lett: 29 évig szolgált, tíz esztendeig körzeti megbízottként. Nyugdíj után visszatért a rendőrséghez fegyveres biztonsági őrnek. A hobbija gyerekkora óta, hogy régiségeket gyűjt, újít fel.
Három gyanúsított esetében a BRFK befejezte a nyomozást.
A debreceni nyomozók elfogták azt a 42 éves férfit, aki a gyanú szerint egy hónap leforgása alatt összesen 13 rollert és kerékpárt lopott el.
Összesen 1 kg új pszichoaktív anyagot, 7 mobiltelefont és 24 millió forintot foglaltak le a nyomozók tegnap.
A rendőrök összesen 39 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A vármegyei rendőrök 10, személyi sérüléssel járó baleset helyszínén intézkedtek, valamint 5 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból.