Legfrissebb híreink

Lezárt ügyek: rendőrkézen az üzemanyagtolvajok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök 48 órán belül bíróság elé állították azt a négy férfit, akik a Miskolc melletti közlekedési csomópont építésén dolgozó munkagépekből üzemanyagot tulajdonítottak el.

Befejezték a baleset helyszínelését Nyíregyházán

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 13 óra 15 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.

Előzetesben közokirat-hamisítás és csalás miatt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták és őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök azt a 36 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint valótlan adatokat jegyeztetett be a cégnyilvántartásba.

Belvízi helyzetkép Vas megyében

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint Vas megyében hét útszakaszt érintően van belvíz miatt forgalomkorlátozás 2014. október 22-én.

Ismét járható a körfogalom

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ismét járható a nagykovácsi körfogalom, ahol korábban baleset történt.

Határsértők a nemzetközi vonaton

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két szíriai és hat afgán férfi érvényes úti okmányok és vízum nélkül akart külföldre utazni. Hegyeshalomban elfogták őket a rendőrök.