Félpályás útlezárás van a 44-es számú főúton
Elesett egy motoros a 44-es főúton.
Elesett egy motoros a 44-es főúton.
A rendőrök elfogták azt a 32 éves férfit, aki autójával elütött egy gyalogost Pomázon, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
Otthonánál találtak rá az elhunyt férfira.
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – F. Ernő 41 éves budapesti lakos ellen indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
12 óra 26 perctől folyamatos a forgalom a 430-as és a 4432-es főút kereszteződésében.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Két személygépkocsi és egy motoros ütközött.
Rendőri forgalomirányítás mellett félpályán halad a forgalom Kópháza közelében.
A rendőrség teljes útlezárás mellett helyszínel.
A rendőrség nem szólította fel a szervezőket a váci rendezvény befejezésére.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.