Főhajtás

Végső nyugalomra helyezték dr. Fülöp Valter r. dandártábornokot.
Végső nyugalomra helyezték dr. Fülöp Valter r. dandártábornokot.
„Minden ember élete ugyanúgy ér véget. Csak hogy hogyan élt, és hogyan halt meg, az, ami megkülönbözteti egyik embert a másiktól.” (Ernest Hemingway)
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014. május 10-én Encsen rendezte meg a megyei Rendőr- és Tűzoltónapot.
Közel ezren látogattak el az Áldozatvédelmi, megyei rendőr és tűzoltó nap programjaira.
Több száz óvodás gyermek és általános iskolás diák vett részt a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány közbiztonsági nyílt napján Mezőhegyesen.
Befejeződött a baleset helyszínelése Fegyvernek belterületén.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös „Megyei Rendőr és Tűzoltó Napot” szervezett 2014. május 10-én Szombathelyen.
Visszairányítás és közokirat-hamisítás a battonyai közúti határátkelőhelyen.
A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelés javaslatával zárta le az eljárást az öt jobbágyi férfi ellen.
Debrecenben akarta kirabolni áldozatát, az a férfi, akit a rendőrök rövid időn belül elfogtak. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.