Három az egy ellen
Összeverekedtek egy nagykanizsai benzinkúton, a biztonsági kamerák rögzítettek mindent.
Összeverekedtek egy nagykanizsai benzinkúton, a biztonsági kamerák rögzítettek mindent.
Nemcsak annak az ittas járművezetőnek kell bíróság előtt felelnie, aki balesetet okozott, hanem a gépkocsi tulajdonosának is, aki a vezetést úgy engedte át, hogy tisztában volt vele, a 19 éves nő alkoholt fogyasztott.
Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás egy szombathelyi férfivel szemben, akit rablás és súlyos testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.
A koszovói család úti okmányok nélkül akart Ausztriába utazni. Hegyeshalomban tartóztatták fel őket a mosonmagyaróvári határrendészek.
Pozitív értéket mutatott az alkoholszonda.
A rendőrök 13 órán belül elfogták a rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
A bejelentéstől számított fél napon belül őrizetbe vették a makói nyomozók, azt a férfit, aki egy magyarcsanádi házba tört be 2013. december 9-én.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Egy főúton közlekedő kamion gyulladt ki Nagyoroszi és Hont között.
Országos értékelő és a jövő évi feladatokat koordináló sportértekezletet tartottak az ORFK RSZKK létesítményében. A rendezvény keretében díjakat és elismeréseket is átadtak számos munkatárs részére.