Önkormányzati elismerés a rendőröknek
Ózd Város Önkormányzata köszönetét és elismerését fejezte ki az egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendőrök munkájáért.
Ózd Város Önkormányzata köszönetét és elismerését fejezte ki az egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendőrök munkájáért.
A kecskeméti járőröket egy a délelőtti forgalomban magányosan közlekedő kisgyermekhez riasztották. Haladéktalanul megkezdték a gyermek szüleinek felkutatását.
Közös évértékelőt tartottak az erdészek és a rendőrök.
Dr. Dobos János Emlékérmet vehetett át a képen balra látható dr. Hajdú Antal r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetője.
A Baptista Szeretetszolgálat gyűjtéséhez csatlakozott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Készenléti Rendőrség járőrei a helyi rendőrökkel közösen állították elő a kapitányságra a három vámospércsi gyanúsítottat.
A gyanú szerint egy orosz férfi illegális határátlépését segítették.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két fiatalkorú fiúval szemben, akik egy panzióba törtek be.
Egy járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A rendőrség a sofőrrel szemben folytatott nyomozást bíróság elé állítási javaslattal fejezte be.
A rendőrség befejezte a nyomozást abban az ügyben, ahol két fiatal cigarettáért verte meg egyik ismerősét.