Újra járható az 53-as számú főút
Befejeződött a helyszínelés Tompa határában.
Befejeződött a helyszínelés Tompa határában.
Hat és fél évvel a bűncselekmény elkövetése után adta fel magát a horvát állampolgárságú férfi.
A Készenléti Rendőrség munkatársai érték tetten a 29 éves férfit.
A Pápai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárt le egy 18 éves, Pápa környéki településen élő férfi ellen indult eljárást, aki 2013 szeptemberében meglopta a vele egy háztartásban élő testvérét.
Egy személygépkocsi és egy tehergépjármű ütközött össze az 53-as számú főúton.
Szomszédi összefogás eredményeként fogták el az elkövetőt a fehérvári rendőrök.
A Készenléti Rendőrség járőrei elfogták azt a 25 éves debreceni férfit, aki veréssel fenyegette ismerősét.
Erőszakkal vette el egy tizenöt éves fiútól pénzét az a támadó, akit a rendőrök fél órán belül őrizetbe vettek.
Egy személygépkocsi átvizsgálása során a járőrök több száz karton, külföldi zárjeggyel ellátott cigarettára bukkantak. A sofőr elszámoltatásakor azt mondta a rendőröknek, hogy azokat a főút mellett „találták”.
Megverték a motorost, mert megelőzte őket.