Legfrissebb híreink

Baleset az Erzsébet hídon

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Budapest I. kerületben, az Erzsébet híd budai hídfőn 2013. október 6-án 15 óra 15 perc körüli időben közúti közlekedési baleset történt, két személyautó összeütközött.

Baleset a vasúti átjáróban

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jánossomorján a vasúti átjáróban személygépkocsi motorvonattal ütközött.

Körözés akció a Zemplénben

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogatóparancs alapján keresett és intézeti szökött is rendőrkézre került.

Vád: Ölni akart

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Féltékenységből összeszurkálta alvó férjét

Vádemelést javasol a rendőrség

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított 2013. június 13-án egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy kiskunfélegyházai férfi ellen.