Körözött személyt fogtak a rendőrök
Garázdaság vétségének elkövetése miatt keresték a 19 éves fiatalembert.
Garázdaság vétségének elkövetése miatt keresték a 19 éves fiatalembert.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmi rend változás lép életbe a főváros területén.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság két munkatársa is a jutalmazottak között.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki szénabálákat gyújtott fel.
Befejezte a nyomozást a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki megölt egy kecskeméti nőt.
Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két fiatalemberrel szemben folytatott nyomozást zárt le a Pécsi Rendőrkapitányság a napokban vádemelési javaslattal.
Megsebesítette magát egy férfi 2013. október 2-án Nagyszénáson. Öngyilkosságot kísérelt meg, de közben meggondolta magát. A szakszerű segítség úgy tűnik, időben érkezett.
Előzetes letartóztatásban van már az a rabló, aki kerékpárt vett el a sértettől.
A 24 éves férfit őrizetbe vette, és bíróság elé állította a Tatabányai Rendőrkapitányság.
Egy elektromos kerékpárt tulajdonított el a férfi, de elfogták a törökszentmiklósi rendőrök.