Legfrissebb híreink

35 határsértőt csempészett

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szír sofőr egy furgon rakterében akarta a migránsokat Nyugat-Európába juttatni. A férfit a nyomozók őrizetbe veszik.

Nincs több átverés, nincs több kifosztás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elkövetők más-más ürüggyel jutottak be idős emberek lakásába Budapesten, ahonnan több millió forintot és arany ékszereket loptak el.

Lezárt akta: díler őrizetben

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy mindszenti férfi ügyében, aki kábítószerrel kereskedett a városban.

Letörte a félsorompót

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vasúti közlekedés biztonsága ellen vétett, majd elhagyta a helyszínt a sofőr. Büntetőeljárás indult ellene.

Lezárt akta: bűnjelraktárból illegális patika

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolva zártak le a Pest megyei vizsgálók egy 2021 nyarán realizált kábítószeres ügyet. A gyanú szerint a kereskedőként elfogott férfi Vácon és környékén terítette bűnös raktárkészletét.

Halálos baleset a versenyen

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy autóversenyen történt tragikus baleset körülményeit vizsgálja az Ózdi Rendőrkapitányság.

Zavartalan a határforgalom Barabásban

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A határátkelőhelyen az átléptetés ki- és belépő irányba egyaránt zavartalan és folyamatos.