Egy férfi, két eset

Két hónap alatt két hasonló bűncselekményt követett el az a férfi, akit az oroszlányi rendőrök őrizetbe vettek.
Két hónap alatt két hasonló bűncselekményt követett el az a férfi, akit az oroszlányi rendőrök őrizetbe vettek.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai elfogták azt a salgótarjáni és kazári lakost, akik a megyeszékhelyen egy hazafelé tartó idős és egy padon alvó férfit is kifosztottak.
A Sárvári Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A BRFK és a BKK együttműködésének keretében az M2-es metró vonalát ellenőrizték a rendőrök.
Négyféle kábítószer nyomát mutatta ki a szakértő annak a 21 éves őrbottyáni férfinek a szervezetében, aki egy átmulatott nap után autóba ülve okozott halálos közlekedési balesetet. A Pest megyei közlekedésrendészek a napokban fejezték be a vizsgálatot.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának a munkatársai vádemelést javasolnak a tolvaj ellen. A fiatal férfi jelenleg is letartóztatásban van.
A BRFK a lakosság segítségét kéri a férfi elfogása érdekében, aki gyanú szerint tizenhat üzletből lopott és egyből rabolt.
A BRFK és a társszervek pénteken 32 menekültet fogadtak a fővárosban.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. október 7-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 682 határsértőt tartóztattak fel és 612 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A 27 éves nőt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.