Legfrissebb híreink

Lezárt akta: Egy férfi, két körözés, három bűncselekmény

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte a 21 éves helyi férfival szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki egy számára segítséget nyújtó mentőtechnikust vert meg.

Minden lehetőséget megragadnak

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fejér megyéig sikerült eljutniuk Szerbiából azoknak az illegális migránsoknak, akik egy járműszerelvény alvázára kapaszkodtak fel a sofőr tudta nélkül.

Októberben eddig négy illegális migráns Tolnában

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök egy, magát tunéziai állampolgárnak valló személyt állítottak elő a helyi vasútállomáson megálló vonatról, míg az autópályán három marokkóit igazoltattak a Geresdi pihenőnél a járőrök.

Rablás miatt őrizetben

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki rendőrök hely- és személyismeretének köszönhetően rövid időn belül elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a feltételezett elkövetőt.

Prevenció az akcióban

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizték Bács-Kiskun megyében. Az akcióhoz a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság tagjai is csatlakoztak, akik ismertették a szabálytalankodókkal a biztonsági öv használatának fontosságát és speciális szimulátorral szemléltették életmentő funkcióját.

Lezárt ügyek: Pont egy mezőkövesdi sorozatbetörés végére

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a férfival szemben folytatott, aki több házba, üzletbe is betört Mezőkövesden.

Fokozott ellenőrzés

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a megye egész területén.

Harcsafilé és laptop

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem volt válogatós a palánki „szarka”.

Könnyű zsákmány volt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két tettes egy oroszlányi üzletből lopta el a sértett pénztárcáját. A férfit és a nőt másnap gyanúsítottként kihallgatták a rendőrök.