Legfrissebb híreink

Vadászfegyvereket loptak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik a gyanú szerint egy újbudai lakásból lőfegyvereket loptak el.

Törött szárnyú héját mentettek

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy sérült, védett madarat találtak Tiszaföldvár egyik utcáján. A példás összefogásnak köszönhetően a héja gyorsan szakértő kezek közé került.

Határőr nyugdíjasok találkozója

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szent László napján találkoztak a határőrség nyugdíjasai Baranyában.

Trükkös faárusok

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök azonosították azt a három miskolci lakost, akik a megalapozott gyanú szerint az értékesített tűzifa mennyiségével verték át sértettjeiket.

Lezárt ügyek: Üzletszerűen elkövetett rágógumi lopás

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki több fővárosi üzletből és egy miskolci nagyáruházból két alkalommal is, több karton rágógumit tulajdonított el.

Példát mutattak a rendőrök a táborban

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szécsényi Rendőrkapitányság szervezésében 86 diák vehetett részt a rendőrségi napon a ráróspusztai "Példakép" táborban.

Húsz embert károsítottak meg

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 50 éves budapesti nőt hallgattak ki gyanúsítottként és vettek bűnügyi őrizetbe a salgótarjáni nyomozók.

Mindszenti betörő rendőrkézen

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi rendőrök rövid időn belül elfogtak egy 32 éves férfit, aki egyebek mellett műszaki cikkeket lopott egy mindszenti ingatlanból.

Újabb fokozott ellenőrzés Balmazújvárosban

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a balesetek megelőzése és a szabályszegések visszaszorítása érdekében ismét ellenőrizték a járművezetőket Balmazújvárosban.